Historia Parochiae
A „historia parochiae”: plébániatörténet. A helyi plébánosok ebben a jellemzően kézzel írt, krónikaszerű vagy naplószerű dokumentumban mutatják be egyházközségük főbb sajátosságait, eseményeit, érdekességeit. A gerjeni római katolikus plébánia 1949-ben jött létre, történetét az első gerjeni plébános, Kovács József kezdte el írni 1948-ban. Összefoglalójában a település történelméről, a korabeli állapotokról és a katolikus közösségek helyzetéről is olvashatunk. Feljegyzéseit azonban nem folytatta, így a szerveződő katolikus egyházközség mindennapjairól sem tudósított. 1971-ben ezt a hiányt igyekezett pótolni utódja Barnai Gyula, aki Kovács József munkásságával és a katolikus templom építésének körülményeivel ismerteti meg az olvasót. Ezzel zárul a rövid gerjeni Historia Parochiae. A Pécsi Egyházmegyei Levéltárban található szöveget teljes terjedelmében közöljük.
I.
Gerjen piciny falu a Duna mentén, Pakstól délre. Közvetlenül a Duna partján nyúlik el, a gát védi a nagyobbrészt szegényes házakat a Duna vizének pusztító áradatától. A házaknak egy része még ma is „sövény-ház”, dúcokból levert, ágakkal telefont és besározott, mint itt mondják „betapasztott falakkal”. A Duna szigetének jegenyéi között idekandikál a kalocsai székesegyház két tornya, mintha házainkat, paprikát kapáló asszonyainkat nézné, és hívogatná a magasságos felé. Mindenkinek feltűnik a falu rendezettsége, egyenesen kimért utcái. Ez a rendezettség árulója annak is, hogy mai formáját a községnek hirtelenül és gyorsan szabták ki. A régi falu, az „ó-falu”, ahol most a legjobb spenót terem, volt régi helye a falunak, de tűz és víz is összefogott ellene, s ezért hagyta el a helyét. Ki akart talán békülni a Dunával, s azért költözött egészen mellé?
A Duna szabályozása előtt árterület volt, az öregek még ma is áhítozva beszélnek arról az időről, amikor konyhájuk küszöbéről horgászták ki a vízből a 3-4 kilós pontyokat. A református eclessia feljegyzései úgy beszélnek a falu múltjáról, mint halászfaluról, talán valamikor nem is házaik, de halászkunyhóik voltak. A lakói a falunak a török idők után részben Erdélyből kerültek ide, ma is minden 5-dik, 6-dik család a „Vajda” nevet viseli. Ha nagy volt a víz, a falu népe elhúzódott magasabb fekvésű vidékre, Dunaszentgyörgy és Tolna között még ma is sok gerjeninek van földje, szőlleje, tanyája. Az ottani csárdát pedig a legújabb időkig „Gerjeni csárdának” hívták. A víz visszahúzódásával aztán a falu népe is visszatért, itt érezte jól magát.
Brüsztle szerint a középkorban „Garena” volt a falu latin neve, papjuk is volt, Mária-templomuk, melyet a török idők után helyrehoztak, és náddal fedték be. A pápai annalesek is tudnak a faluról és papjukról. A régi temetőt, még az ó-falu temetőjét járva találunk a fejfák között kereszteset is, ez bizonyítja, hogy kisebb-nagyobb számban mindig voltak itt katolikusok, ha szerették is a múltban tiszta kálvinista falunak nevezni ezt a községet. A múltról beszélve említsük meg „Váradot”, ami ma nem más, mint egy nagyobb domb a falutól nyugatra. Gerjen és Dunaszentgyörgy között terül el az ottani ásatások bizonysága szerint ez a Várad – amely ma egy dűlő neve is – ókori település volt.
A mai katolikus hívek majdnem 100%-ig volt gazdasági cselédek vagy ezeknek a gyermekei. A környéken lévő pusztákon nevelődtek fel. Feltámadási körmenetre, karácsonyi misére gazdasági kocsikon jártak be évenként néhányszor a faddi templomba. S a pusztákról beszivárogtak a faluba. A reformátusoknak mindig voltak eladó házaik, s ezek megvételére takarékoskodni, volt a legtöbb pusztai cseléd életcélja. A katolikusok közül sokan házasodtak be református családokba – nyilvánvalóan anyagi okokból –, s bizony sokan vesztették el hitüket.
Az 1930-as népszámlálási adatok szerint 780 volt a katolikusok száma. Rettenetes lelki elhagyatottságban éltek. Református lelkésszel kereszteltették meg nem egyszer gyermekeiket, s vele temettették el halottaikat. Püspök Pál faddi plébános elbeszélése szerint a ’930-as években ő mint faddi káplán kezdett ott misézni a híveknek a községi iskolában. Tudunk eseteket, amikor két katolikus fiatal házasságkötésre is a református lelkésznél jelentkezett. Jellemző, hogy az egyházmegyei sematizmus 1943-ban csak 300 gerjeni katolikusról tud! Így tartottuk számon saját híveinket.
Persze a katolikusok legnagyobb része a falu határában lévő 10 pusztán lakott. Ezek a puszták ma is megvannak, nagyobbrészt állami gazdaságok, de a régi 1945 előtti uradalmi cselédek ma már a faluban laknak, földhöz jutottak, s megállták a helyüket, mint önálló emberek. Az állami gazdaságok pusztáira teljesen új emberek özönlöttek talán az ország minden részéről. S a gazdaság nem nagyon váltogatta meg minőségileg a dolgozóit. A második világháború végéig minden tanító református volt. Pedig a gyermekeknek már több mint fele katolikus volt.
Az 1930 – 40 közötti időben templomépítési tervekkel foglalkoztak. Rupp Lili – akinek Madarász püspök úr volt a gyóntatója – 80 holdját az egyházközségre hagyta végrendeletében, de a rokonok megtámadták a végrendeletet, s az egyház nem kapott semmit. Egy ideig Rupp Lili házának egy szobájában volt a szentmise, s az ő udvarában állt a harangláb. A harangot 1938-ban az Eucharisztikus Esztendőben vásárolták, ma a templom tornyában van. Dreher Arnold faddi plébános idejében komolyan foglalkoztak templom építésével. Juhász Pál, aki akkor faddi káplán volt, érdeklődésemre azt válaszolta, hogy a templom építése részben azon bukott meg, hogy a tervet nem találták elég művészinek.
II.
1971. március 13-a nagy csapás Gerjen egyházi életében, motorbaleset áldozata lett Kovács József, az első gerjeni lelkész, akinek a jó Isten után köszönhető, hogy felépült e szép templom. Ő indította el és fejezte be a templomépítést. Hihetetlenül sokat fáradt érte. Róla elmondhatjuk: „Elemészt az imádság és munka lázadást”.
1946-ban indul a templom építése, és 1949. VI. 17-én szentelte fel Virág Ferenc paksi püspök. Évenként nagy búcsút tartanak Szűz Mária Szeplőtlen Szívének ünnepét követő vasárnap.
1951-ben kapta a templom jelenlegi harangját, melyet Kaufmann János pesti apát plébános áldott meg. Majd 1954-ben készül el társadalmi munkában a jelenlegi lelkészi lakás, melyet a templommal azonos anyaggal pucolnak be. A lelkészlak a volt uraságtól kapott fundus bútort, de később vásárolt maga Kovács József is, ami az ő halálával fundusként itt maradt.
A templom 1965-ben kapott gyönyörű szenteltmisézős vörös márvány oltárt, mely az egyházmegyében az első szenteltmisézős oltár volt. Marschal Ádám mágocsi kőfaragó a kivitelező.
Az oltárképet Feszty Masa készítette, mely a fatimai Szüzet ábrázolja, körülvéve 6 kisebb képpel a Szűzanya életéből vett motívumokkal. A templom berendezése bizony szegényes. Tiszta fehérre meszelt falak, a padok hiányosak, aljzata kipadlózva, sekrestyéjében gyönyörű faragott szekrény, és a hely szűke miatt a lelkészi könyvtár is ott van. A templom és környezete bekerítve, cementoszlopokhoz drótkerítéssel. A templom előtt fa feszület áll.
Kovács József megélhetésének biztosítására gyönyörű gyümölcsöst telepített, melynek jövedelméből élt. Sok szép rózsafát is ültetett, melynek virágai ott illatoznak a fatimai Szűz oltáránál. A kiváló ember egyetlen melléfogása, hogy a lelkészi lakot picire építette. Nincs benne egy olyan helyiség, ahol koronabúcsú, stb. alkalmával ebédet lehetne adni. Olyan, mint a közmondás: „ha kettő bemegy, háromnak ki kell jönni”.
A hatvanas évek vége felé kicsit alábbhagyott papi lendülete, érthető is: elfáradt. Hívei közömbösségnek vették is kicsit. Elhanyagolták. Fájt neki, pláne ha visszagondolt az indulásra. Ilyen lelkiállapotban találta ő 1971. március 13-a, amikor is estefelé dunaszentgyörgyi filiájába ment lelkigyakorlatot tartani. A gerjeni falun kívül az első kanyarban a motoron agyvérzést kapott, és nekirohant a telefonoszlopnak. Másnap hajnalban találtak rá meghalva. Temetését Cserháti József pécsi püspök végezte. Itt nyugszik a templom mellett teste a feltámadást várva.
