Ki volt Kenessey Albert? (2.)
Kenessey Albert életével és munkásságával foglalkozó cikksorozatunk első részében a Kenessey-családról és a gerjeni iskola névadójának gyermekkoráról írtunk. A folytatásban Kenessey diákkorával és tanulmányaival kapcsolatos adatokat, információkat gyűjtöttük össze.
Gyönk (1835)
“A szorgalmas, jóeszű diák előbb a gyönki gimnáziumban, majd a híres pápai főiskolán végzi tanulmányait.”
(Tisza István, 1982)
Magyarországon a református gimnáziumok, kollégiumok, főiskolák mindig is a legszínvonalasabb és a legnyitottabb oktatási intézmények voltak. Létrejöttükben nagy szerepet játszottak a mecénásként fellépő gazdag földesurak, és a Nyugat-Európában tanult, a haladó szellemiséget, a modern politikai-társadalmi eszméket és a legújabb tudományos eredményeket közvetítő és terjesztő prédikátorok, tanítók. Az első protestáns szemléletű iskolák — a korábbi világi vagy katolikus intézmények átalakulásával — a 16. században jöttek létre: 1531-ben Pápán és Sárospatakon, 1538-ban Debrecenben, majd a 17. század elején például Kolozsváron és Nagyváradon, ezt követően pedig II. Józsefnek a szabad vallásgyakorlást lehetővé tevő 1781-es Türelmi Rendeletét követően Gyönkön, Pesten, Pozsonyban, Kecskeméten és más városokban.
A ránk marad diáknévsor tanúsága szerint az akkor hét éves Kenessey Albert az 1835/36-os tanévben iratkozott be a gyönki gimnáziumba. A Kenessey név nem volt ismeretlen Gyönk környékén: az intézmény egyik legfőbb támogatója az a Magyary-Kossa Sámuel volt, kinek feleségét Kenessey Annának hívták, a Magyary-Kossa uradalom korábbi ispánja pedig nem más volt, mint Kenessey Albert nagyapja, Kenessey Dániel.
Gyönkön 1836 és 1840 között Vámos Dániel volt a professzor, aki “később mórágyi pappá lőn a hol késő aggkorában húnyt el. A tolnai ref. Egyházmegyeének tanácsbírája volt, s hosszabb ideig alesperes.” — említi meg Kálmán Dezső a gyönki gimnáziumról írt könyvében. A tananyag felől Polgár Mihály egyházkerületi főjegyző Almanakjaiból tájékozódhatunk. Eszerint “a minden iskolával közös vallástanon, szépírás, rajz és éneklés mesterségén kívül taníttatnak: a szónoklat, szónoki toll-gyakorlás, költészet, római régiségek, honi történetek, földrajz-, csillag- és számtudomány, Cicero, Virgil, Ovid és Horác fordítása, német s görög nyelvtan.”
Pápa (1838)
Fotó: DREK, Pápa
Pápára 1838-ban került Kenessey Albert, neve először az 1838/39-es iskolai év diáknévsorában szerepel. Az 1840-es éveket joggal tarthatjuk a pápai gimnázium egyik fénykorának. Olyan nagynevű tanárok tanítottak itt ezekben az években, mint pl. Tarczy Lajos, Bocsor István, Zádor György vagy Széki Béla. Ennek az időszaknak a legnevesebb pápai tanulói (Petőfi Sándor, Jókai Mór, Orlai Petrics Soma, Kerkápoly Károly) mind Kenessey Albert iskolatársai voltak. Osztálytársai közül is említésre méltó Kozma Sándor (1825—1897), a magyar királyi államügyészség megteremtője, hazánk első államügyésze, a népdalgyűjtő Kiss Dienes (1826—1902), illetve Győrffy Endre (1825—1849) honvéd főhadnagy.
A kulturális élet ezekben az években rendkívül pezsgő volt, irodalmi, művészeti, tudományos események váltották egymást. Kenessey Albert kezdetben versírással próbálkozott, néhány költeménye három vékony kéziratos füzetben, az 1842-ben összeállított Bimbók című kötetekben található. Egy verse, az Igazság című epigramma nyomtatásban is megjelent.
Kenessey Albert aktív tagja volt a művelődni vágyó főiskolai tanulók és tanáraik által 1841-ben megalakított Képzőtársaságnak, és ennek egyik rendezvényén, az 1844-ben megrendezett Dalünnepen verset is szavalt (Vachott Sándor Szenvedő hölgy című költeményét). Olvasmányairól érdekes adatokkal szolgál néhány kéziratos füzete, melyet az MTA Kézirattára őriz. A Szünórák gyöngyei című kötetek versgyűjtéseket tartalmaznak: Kenessey ezekbe a füzetekbe másolta kedvenc verseit. A gyűjteményekben zömmel kortárs költők művei szerepelnek, az ismertebb szerzők mellett (Berzsenyi, Kölcsey, Petőfi, Vörösmarty) nemritkán iskolatársainak, tanárainak szerzeményei.
Debrecen (1844)
“Ezt követőleg 1844—46-ban Debreczenben végzett még egy bölcsészeti és két jogi tanévet”
(Galgóczy Károly, 1882)
Kenessey Albert 1844 őszétől 1846 nyaráig tanult a nagy hírű debreceni kollégiumban. Néhány év múlva egyik itteni professzora, Péczely József így jellemzi Kenesseyt: “míg a nevezett főiskolában tanulói pályáját folytatta, magát velem mindenkor úgy ösmertette, mint egy szép tehetségekkel sok jó akaratot párosított munkás, ügyes, a’mellett fedhetetlen erkölcsű, tisztességes magaviseletű, mérséklett gondolkodású ifjú ember.”
Debrecenben is szerveződött egy, a pápai Képzőtársasághoz hasonló közösség, az Olvasó Egyesület, melynek Kenessey is tagja, később titkára lett. Versgyűjtéseit is folytatta, az itteni füzete Debreczeni emlékek címmel található meg az MTA kézirattárában. Ennek a kis kéziratos gyűjteménynek az egyik utolsó darabja Döbrentei Gábor költeménye, a Magyar tengerész dala már mutatja, hogy mi foglalkoztatja a fiatal jogászhallgató képzeletét.
1846. január 27-én a Kossuth Lajos által szerkesztett Hetilap egy nagyhatású vezércikkel jelent meg. A “Tengerhez magyar! El a tengerhez!” című írás hatására Kenessey a tengerészeti pálya felé fordult, s az év szeptemberében elindult Fiuméba, hogy beiratkozzon az ottani tengerészeti iskolába.
Fiume (1846)
“Majd mikor a “Tengerre magyar” végigharsogott az országon, a tűzlelkű, tettvágyó, az új eszméktől áthatott ifju csakugyan tengerre szállt, a fiumei tengerészeti akadémia növendéke lett.”
(Kenessey Béla, 1879)
Fiume (a mai Rijeka) — Velence és Trieszt mellett — mindig is az Adriai-tenger egyik legjelentősebb kikötővárosának számított. Sajátos földrajzi helyzete miatt számos hatalom küzdött érte és tartott rá igényt, történelme során állt német, osztrák, itáliai, oszmán, illír, francia és horvát fennhatóság alatt, aztán 1779-ben, Mária Terézia rendeletének köszönhetően a Magyar Királyság tartománya lett. A 18. század végén létrejövő Magyar Tengerpart hatalmas lehetőséget kínált arra, hogy a tengeri áruszállítás fellendítésével Magyarország sikeresen bekapcsolódjon az európai kereskedelembe.
Fotó: MTA KIK
A hajós-oktatás 1774-ben kezdődött el Fiuméban, ekkor költözött ide Triesztből az ottani tengerészeti iskola. Az intézmény 1785-ben visszatelepült Triesztbe, Fiuméban néhány évtizedes szünet után csak 1822-ben — még nem önállóan, hanem a fiumei nemzeti főiskolához, majd 1831-től a fiumei gimnáziumhoz csatolva — indult újra a tengerészképzés. A tengerészeti szakoktatás 1841-ben válik önállóvá.
Az 1840-es évektől kezdve az önálló magyar kereskedelmi tengerészet megteremtésére irányuló törekvések felerősödtek, a kikötőfejlesztés mellett az tengerészeti oktatás fellendítése is a célok közé tartozott. 1842-ben Kiss Pál, Fiume kormányzója fordult felhívással az ifjúsághoz a tengerészhivatás felkarolása és népszerűsítése érdekében, melynek hatására egyre több magyar diák jelentkezett, s nyert felvételt az intézménybe. Közülük talán legismertebb az Afrika-kutatóként ismertté vált Magyar László volt.
Kenessey Albert 1846 októberében kezdte el tanulmányait a fiumei tengerésziskolában. Az iskola két tanára Mikocz Antal Jakab és Gróf Domini Vince volt. Kenessey így mutatja be az intézményt: “Ezen intézet az óvárosban egészen elrejtett helyen fekszik, különben nyitva minden tengerészetet tanulni akarónak. Tanfolyama két osztályra szakad: egyik a mértani, másik a sajátképpen tengerészeti tanulmányokat tárgyalja. Minden 14 éves ifjú, ki olaszul tud, mert ez a tannyelv, s a számvetésben alappal bír: megkezdheti a mértani osztályt, ahol is egy éven át megtanulja a számvetés, tértan és tiszta mértan, s a természettan, különösen pedig a mozgonytudomány elemeit, földrajzot, tengerészettörténetet, stb. Ezen készülettel egy év után átmegy a második osztályba, hol szintén egy éven át tanulja a tengerészetre alkalmazott csillagászatot, hajóépítést, hajókezelést és hajóvezetést, megismeri a csillagászati szemlélődések, s általában a tengerészethez szükséges készítmények s eszközök alkatását, tulajdonait, törvényeit és célját. Szóval, mennyire lehet, két év után az elméletiekben egészen elkészítve, s a gyakorlatiakba is alkalmasan bevezetve hagyja el a növendék az iskolát, ekkor életben foganatosítandó azon ösméket, mellyeket az iskola falai között magáévá tett.”
Kenessey előtanulmányainak köszönhetően lehetőséget kapott arra, hogy néhány hónap alatt elvégezze a kétéves tanfolyamot. Élt is ezzel a lehetőséggel, s a következő év februárjában sikeresen le is tette az alkapitányi vizsgát. Ezzel lezárultak tanulmányai: „mi eredménnyel? bizonyítványaink, s legjobban az élet mutatja meg.” — fogalmazza meg a nagy bölcsességet az ekkor született naplóbejegyzésében.
Kapcsolódó tartalom:
