Ki volt Kenessey Albert? (4.)
Ha csak pár szóban kellene válaszolni a kérdésre, hogy ki volt Kenessey Albert, azt mondanánk, hogy ő volt az első hajózási szakember Magyarországon. Viszonylag sokat írt, és szinte minden írásában a gőzhajózással kapcsolatos dolgokkal foglalkozott. Mint ahogy ő fogalmaz: “mint szénégető a tőkéket, én mindig csak a hajókat nézem”. A különböző folyóiratokban megjelent cikkei és tudományos dolgozatai képet adnak a közlekedésügy akkori helyzetéről, a magyarországi gőzhajózás kialakulásáról és fejlődéséről, a problémákról, nehézségekről, az elért eredményekről és a megoldandó feladatokról egyaránt. Sorozatunknak következő részeiben Kenessey Albert tudományos és ismeretterjesztő munkásságát tekintjük át.
A nyelvtudós (1846—1865)
“Kenessey Albert hajós kapitánytól, kinek nevét az irodalomban is ismeri a közönség, egy Magyar-német és német-magyar hajózási műszótár jelent meg, melyben nem csak lefordítva és magyarítva vannak a német kifejezések, hanem megmagyarázva is.”
(Koszorú, 1865)
A 19. század elején a folyami hajózás gyakorlatilag egyet jelentett a lassú és fáradságos hajóvontatással. Ezt számos körülmény nehezítette: a folyó vízállása, az időjárás, a vontatószemélyzet toborzása, a part menti utak állapota mind-mind gondot okozott a közlekedés és az áruszállítás során. A gát- és útépítések, majd a folyószabályozások javítottak ugyan a helyzeten, de az igazi megoldást a gőzhajózás fejlesztése jelentette.
Az 1850-es évektől kezdve egyre gyakrabban tűntek fel gőzhajók a magyar folyókon. A legfőbb feladat ekkor már a hajózáshoz értő személyzet felkutatása vagy kitaníttatása volt, s ez utóbbihoz kívánt hozzájárulni Kenessey 1865-ben megjelent műve, a Magyar-német német-magyar hajózási műszótár. Német, olasz és francia szótárak szolgáltak mintául Kenessey számára. Végigvette a hajózásnak a neves szótárírók által feldolgozott szókincsét, és megpróbálta megtalálni vagy megalkotni az idegen megnevezések legpontosabb magyar megfelelőjét. A kiadvány egy csapásra ismertté tette szerzőjének nevét. “A hézag, mellyet e mű irodalmunkban kitölt, jelentékeny. Ezelőtt a tengerészetről, a hajózásról magyarul beszélni alig lehetett, minden lépten-nyomon fennakadván a kellő kifejezés hiánya miatt, (…) hiszen a hajó legközönségesebb alkatrészeit sem valánk képesek határozott értelmű szóval megjelölni, nem is említve a szokatlanabb műszavakat.” — írja le az akkori helyzetet a szótár egyik méltatója.
Kenessey Albert legalább három-négy nyelven beszélt, és valószínűleg másik két-három nyelvet is ismert valamennyire, volt tehát viszonyítási alapja. A magyar hajózási szaknyelv hiányosságaival először tengerész korában szembesült: amikor a hajókról, a hajózás során használt eszközökről vagy a tengeri jelenségekről szeretett volna írni, megakadt, mert rájött, hogy számos dologra nem létezik magyar szó. Elkezdett hát új kifejezéseket alkotni. A magyar tengerész naplójában olyan magyarítási javaslatokkal találkozunk, mint például tengerőc (az idegen hangzású ‘matróz’ helyett), tengertolulás (amit ma tengeráramlatnak mondunk), vízforgatag (tornádó), vagy ingabetegség (tengeri betegség). Későbbi írásaiban is próbálkozik új kifejezések meghonosításával, népszerűsítésével, de ma már elmondhatjuk, hogy szóalkotásai közül végül egy sem terjedt el.
A Hajózási műszótár e kísérletezéseknek az összegzése, és amellett, hogy érdekes dokumentuma a korabeli nyelvújítási törekvéseknek, az akkori népnyelvnek a kincsestára is egyúttal. “Hogy kikerülhessük, a hol lehet, az idegen szók használatát; s feledésbe ne menjenek a nép ajkán még élő, de a kiveszéstől mindinkább félthető eredeti, ép kifejezéseink; (…) ez volna czélja e munkának.” — írja a szerző műve előszavában. Arra törekedett, hogy minél több, a hajózással kapcsolatos kifejezést összegyűjtsön, így került szótárába például a ‘kobolya’ is, mellyel máshol nem találkozhatott, csakis a mi vidékünkön.
A gőzhajókapitány (1855—1867)
“Irodalmi működése sokoldalú. A hajózási szakon kívül is számos ismeretterjesztő czikket írt, s a haltenyésztés érdekében írt egyik értekezését az akadémia adta ki. Sokat utazva, így szerzett tapasztalatairól és nyert benyomásairól szintén érdekes és eszmedús közlemények jelentek meg tőle.” (Vasárnapi Ujság, 1979)
Kenessey 1853-ban kezdett el a kor legnagyobb hajózási cégénél, az Első Dunagőzhajózási Társaságnál dolgozni kezdetben kormányosként, majd másodkapitányként, végül kapitányként. A Tiszán és a Dunán vezetett hajójáratokat, s közben változatos témájú cikkeket írt a különféle hazai lapokba.
A magyar sajtó a szabadságharcot követően szinte teljesen megszűnt, s csak az 1860-as években kezdett újra megerősödni. Politizálni azonban ekkor sem volt tanácsos, a forradalmi láz is alábbhagyott már, az olvasóközönség inkább szórakozásra és művelődésre vágyott. Több tucat lap indult el ebben az időszakban, s e lapok többsége örömmel fogadta a “gőzhajó-kapitány úr” nagy érdeklődésre számot tartó tudósításait és ismeretterjesztő cikkeit.
a faddi templom
Kenessey Albert írásainak egyik fő ihletője a Duna és a dunai hajózás. A hazai útleírásoknak Kazinczyig, Petőfiig visszanyúló hagyománya van a magyar sajtóban, s az olvasóközönség a század 60-as éveiben is nyitott és érdeklődő volt a hasonló országismertetések iránt. Kenesseynek az első ilyen témájú írásai a Győri Közlönyben jelentek meg 1860-ban, s a folyami közlekedés nehézségeiről és a győri kikötő fejlesztésének szükségességéről esik szó bennük. Az óbudai hajógyárról (1866) és az újpesti kikötőről (1867) szóló ismertetései már nem kritikusan, hanem inkább dicsérőleg, elismerően írják le a két dunaparti létesítményt. A Dunát bemutató írásai közül a legterjedelmesebb A magyar Duna és melléke című cikksorozata, ami Nagy Miklós Magyarország képekben című honismertető folyóiratában jelent meg 1867-ben, öt részben, Dévénytől Orsováig alcímmel. A folyóparti tájak és települések részletes és festői leírását gyakran történeti adalékok, néprajzi megfigyelések színesítik, és szó esik minden egyébről is, amit a Dunán hajózó tudósító érdekesnek talál.
Az utazás témája, az idegen helyek leírása más cikkeiben is megjelenik: többször ír Fiuméről (1867), és élvezetes útibeszámolót közöl franciaországi utazásáról is (1868). Az eredeti művek mellett a 60-as évek elején néhány műfordítást is készít: a Szépirodalmi figyelő közli egy Poe-novellának magyarra ültetését (1861), és A magyar ember könyvtárában jelenik meg egy másik fordítása Gyöngyhalászat Ceylon szigetén címmel (1863).
Publicisztikájának másik jelentős részét a hazai gőzhajózás helyzetével, fejlesztésének lehetőségeivel kapcsolatos írások képezik. Közülük a legkorábbi az Első Dunagőzhajózási Társaság megalakulását tárgyaló német nyelvű cikk az Ungarische Nachtrichtenben(1865), amit A Honban megjelent, s a magyar hajózási viszonyokat tárgyaló polemikus írás követ (1865). 1866-ban a hiányzó vagy elégtelen hajózási törvényekről és egy hajózási iskola szükségességéről ír Kenessey, majd a Tisza hajózhatóságáról (a folyó szabályozásáról, a meder tisztításáról, a part gondozásáról stb.). Ez utóbbi, a Magyarország Anyagi Érdekeiben és a Magyar Világban is megjelenő cikkében a hajózási ismereteket a technikai és a kereskedelmi tudás egységében láttatja, s amellett érvel, hogy egyik sem magasabbrendű, előrébbvaló, mint a másik. Szintén a Magyarország Anyagi Érdekeiben megjelent háromrészes írásában a gőzhajózás fejlesztésével kapcsolatos teendőket sorolja fel: a folyószabályozások folytatása, hajótelelők kialakítása, a hajózási törvények megalkotása, egy hajózási hivatal és folyamrendészet létrehozása, s végül egy hajózási iskola elindítása tartozik a legfőbb “hajózási igényeknek és érdekeknek” a körébe (1867).
A gőzhajózás és ezzel együtt a hazai közlekedés fejlesztése a kereskedelem és a gazdaság átalakulását eredményezte. Ennek fényében nem meglepő, hogy Kenessey több cikket szentelt e témának. 1860-ban a Mily képzettségűnek kell lennie a mai kereskedőnek? című írásában is ezt a kérdést járja körül. Álláspontja szerint a jó kereskedő elsősorban becsületes, előítélet- és elfogultságmentes, tájékozott, iskolázott és művelt. Emellett — tudván, hogy tevékenysége a nemzet gyarapodását is szolgálja — igazi hazafi: magyarul beszél, cége magyarul van bejegyezve, a magyar árukat részesíti előnyben és minden esetben szem előtt tartja a honi gazdászat és ipar érdekeit. Az 1861-ben íródott Egy pillantás az Al-Dunára az Oláhországgal és Moldvaországgal (a mai Romániával) való kereskedés lehetőségeit járja körül, s az 1864-es A magyar kereskedelmi műszótár bírálata a kereskedelem alakulófélben lévő szaknyelvéhez fűz megjegyzéseket, A találmányok méltatása és az Egy-két szó a dohányjövedelem kezeléséhez pedig a kereskedelem fejlesztéséhez szükséges állami, kormányzati feladatokat részletezi.
A 18. század végén kezdődő, és a 19. században Európa-szerte lezajló ipari forradalom következtében az élet minden területén óriási változások történtek. A technikai vívmányok átalakították az ipari és a mezőgazdasági termelést, a találmányok elterjedésének következtében megváltozott többek között a közlekedés, a hírközlés, s ezek a változások végül társadalmi átalakuláshoz is vezettek. A viszonylag rövid idő alatt lezajló folyamatoknak a sajtó volt az egyik krónikása. A hírlapírók igyekeztek beszámolni minden technikai újításról, külföldi találmányokról, hazai tervekről, javaslatokról, és minden lényeges eseményről, ami a mindennapokra hatással lehetett. Kenessey Albert is gyakran hírt adott olyan — általában a hajózással kapcsolatos — újdonságokról, melyek érdekelhették az olvasót. A Vasárnapi Ujságban megjelent cikkeiben elmeséli az első magyar gőzgép megalkotásának és üzembe állításának történetét (1863), majd az akkor jelentős újításnak számító csavargőzösöket mutatja be (1863). Ismertette a tengerészet legígéretesebb találmányait (1866), a vitorlás hajók fajtáit (1875), de írt például a petróleumról is, mely abban az időben terjedt el és vált mindennapossá (1867). Mindemellett nemcsak a gőzhajózás érdekelte, hanem a másik új közlekedési eszköz, a vasút is. Két írásában is foglalkozik a vasútfejlesztés aktuális kérdéseivel (1868, 1878).
Végül meg kell említenünk hogy Kenessey a hazai folyók ismerőjeként állást foglalt a halászat és a haltenyésztés témájában is: 1862 és 1868 között keletkezett írásaiban (Miért fognak most kevesebb halat?, Vizeink szabályozása és a haltenyésztés, Halászatunk s a haltenyésztés) elismerve, hogy a vízi közlekedés fejlesztése a természetes halszaporulatot visszaveti, a gazdasági és társadalmi haladást pártolva — külföldi példákra hivatkozva — a mesterséges haltenyésztés elterjesztésére tett javaslatot.
Kapcsolódó tartalmak:
