Értékek és értéktárak
Az értékesnek mondott dolgok annál értékesebbek, minél többen tartják azokat értékesnek. Valamit csak egy-két ember tart értékesnek, valamit egy közösség, valamit pedig egy egész ország. Amiről feltételezzük, hogy minden magyar számára értékkel, fontossággal bír, azt nevezzük nemzeti értéknek. A magyar értékek gyűjtése, feldolgozása és rendszerezése a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvénnyel vette kezdetét 2012-ben, az azóta eltelt években pedig több ezer nemzeti érték lett nyilvántartásba véve.
Akkor válik valami nemzeti értékké, ha bekerül a nemzeti értéktárba. A nemzeti értéktárat egy piramisként kell elképzelnünk, melynek a csúcsán a hungarikumok vannak, alatta a kiemelkedő nemzeti értékek, ezek alatt a megyei értékek, legalul pedig a települési értékek.
Arra, hogy mi kerüljön bele a települési értéktárba, bárki tehet javaslatot, feltéve persze, ha működik a településen Értéktár Bizottság. A települési Értéktár Bizottságot a település önkormányzata hozza létre. Ez a bizottság mérlegeli és dönti el azt, hogy melyik javasolt érték kerüljön bele a települési értéktárba, és melyik ne. Feladata továbbá ezen értékeknek nyilvántartása, bemutatása és népszerűsítése.
A nemzeti értékeket különféle kategóriákba soroljuk. Az épített értékek közé tartoznak például a templomok, a történelmi műemlékek, a kastélyok, egyes középületek és lakóépületek. A kulturális örökség részét képezik többek között a művészi és tudományos munkásságok, a hagyományok, a népszokások, vagy a kulturális rendezvények. A nemzeti értékek jelentékeny csoportját alkotják a természeti környezet értékei. Ezeken kívül az ipar, a mezőgazdaság, de a gasztronómia és a sport is olyan terület, ahol számos nemzeti értéket találhatunk.
Az összegyűjtött és dokumentált értékeket a települési Értéktár Bizottság továbbküldi a Megyei Értéktár Bizottságnak, ami eldönti, hogy ezek közül melyeket nyilvánítja megyei értékké. A megyei értékek közül pedig a Nemzeti Értéktár Bizottság választja ki, hogy mely értékek legyenek nemzeti értékek és hungarikumok.
Tolna megye 109 települése közül ezidáig 68-ban létesült települési értéktár, a környékünkön Pakson és Tolnán, illetve Bölcskén, Madocsán, Györkönyben, Tengelicen és Bogyiszlón. Megyénk települési értéktárbizottságai által számon tartott mintegy ezer érték közül 444 vált megyei értékké, s ezek közül hat kapott kiemelkedő nemzeti érték minősítést.
Úgy gondolom, hogy minden településnek létre kellene hoznia a maga értéktárát. Egy ilyen értéktár, és legfőképpen a települési értékekről szóló beszélgetések, viták, érvelések és javaslatok egyrészt irányt adhatnak a településfejlesztésnek másrészt anyagot szolgáltathatnak a településmarketingnek. Az értékek gyűjtésének, dokumentálásának és népszerűsítésének legfőbb célja azonban mégis az, hogy tájékozottabbá, gazdagabbá és büszkébbé tegye a település lakóit.
A Gerjen Jövőjéért Alapítvány Értékeink tára — helytörténeti, néprajzi és nyelvi gyűjtések Gerjenben című projektjét a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja.