Utcanévadás Gerjenben (2.)
Tegyük fel, hogy az épülő új gerjeni utcákat személyekről szeretnénk elnevezni, mégpedig olyan személyekről, akik Gerjennel kapcsolatba hozhatók. Néhány olyan embert mutatunk most be, akik saját korukban ismertek voltak, de manapság nem sok szó esik róluk. Van köztük olyan, aki csak megfordult Gerjenben, és olyan is, aki hosszabb-rövidebb ideig Gerjenben élt. Közös bennük az, hogy tevékenységükkel adtak valamit e kis falunak, hatással voltak az itt élőkre, tetteikkel vagy műveikkel tiszteletet vívtak ki maguknak, és akár példaként is szolgálhatnak a mai és a későbbi generációk számára.
Noszlopy Gáspár (1820 – 1853)
Noszlopy Gáspár az 1848/49-es szabadságharc egyik hőse volt. Somogy és Tolna megye felszabadításában vett részt, majd a terület kormánybiztosaként a Dél-Dunántúl védelmét szervezte meg. Számos hadi sikert aratott a császári csapatok ellen, neve ismertté mégis a szabadságharc bukása után vált.
Az 1850-es évek elején sokan reménykedtek az emigrációban élő Kossuth Lajos hazatérésében, és abban hogy vezetésével a függetlenségi küzdelmek folytatódni fognak. Országszerte kisebb-nagyobb csoportok szerveződtek, előkészületek folytak, és Noszlopy e szervezkedéseknek volt a legismertebb vezetője. A szabadságharc leverését követően eleinte a Balaton környékén, majd az Alföldön bujkált, 1850-ben elfogták, de a börtönből sikerült megszöknie. Ezt követően ismét bujkálni kényszerült, országszerte körözték, mint az ellenállási mozgalom fő szervezőjét. 1852-ben újból fogságba esett, ekkor haditörvényszék elé állították, és “felségsértés bűnéért” kötél általi halálra ítélték.
A haditörvényszéki ítéletből kiderül, hogy Noszlopy Gáspár egyik búvóhelye Gerjenben volt, itt rejtőzködött 1852 őszén Szabó Péter álnéven. Segítői között felbukkan néhány gerjeni név is: Szászy József lelkészé, Vörösmarty Sándor tanítóé, illetve Halasi Kovács János és ifj. Mező Sándor zselléreké. A tanúvallomások szerint egy újabb forradalmat készítettek elő, egy csapatot toboroztak, és az volt a tervük, hogy a felkelők számára fegyvereket és egyenruhát szerezzenek be, az ehhez szükséges pénzt pedig adományokból, sőt Habsburg-párti földesurak kirablásából kívánták összegyűjteni. A terv nem sikerült, a szervezkedőket elfogták, Szászy Józsefet 18 év, Vörösmarty Sándort pedig 12 év fogházra ítélték, a két gerjeni zsellért 1852 decemberében Pakson, Noszlopyt pedig 1853 márciusában Pesten végezték ki.
Ujlaky István (1801 – 1887)
Ujlaky István 1853-tól haláláig, tehát 34 éven keresztül volt lelkész Gerjenben. Ezekben az évtizedekben épült újjá Gerjen, és Ujlaky nevéhez fűződik a templom, a paplak és az iskola felépíttetése.
Karcagon született, iskoláit Karcagon és Debrecenben végezte. 1830-tól Szabadszálláson volt tanító, épp azokban az években, amikor Petőfi Sándor is szabadszállási diák volt. Ujlaky volt tehát Petőfi egyik első tanára, “kitől többek között az ő jellegzetes szép írását is elsajátította”. “Aki ma a Petőfi-kéziratok szépségén elámul, gondoljon néhány másodpercre Ujlaky Istvánra” – jegyzi meg ennek kapcsán egyik írásában Töttös Gábor helytörténész.
Ujlaky István ezután Fülöpszálláson, később Kajdacson volt tanító és lelkész, majd Gerjenbe került, s itt munkálkodott haláláig. “Falujának, melyet árvíz és tűzveszély ismételten elpusztított, atyja volt, nyájának hív pásztora. A szószékről, az iskolában s az életben egyenlő ihlettel oktatott” – olvashatjuk nekrológjában. “Igen bőkezű volt; és hogy olajos korsója mégsem ürült ki, annak a csodának előidézője nagy részben az ő munkás, hű felesége volt. Jövedelem-forrásul szolgált híres gyümölcsöse is, mely büszkeségét képezte, és melynek nemes fáit a lakosok kertjeiben is elterjesztvén, Gerjennek a finom gyümölcstermelésben jó nevet szerzett. Méhese szintén mintaszerű volt; ekként nemcsak a lelkiekben volt oktatója népének, de bölcsen vezette azt a nemesítő munka mezején is.”
Széky Géza (1857 – 1917)
Széky Géza 1888-tól volt lelkész Gerjenben. A Somogy megyei Csokonyán született, a teológiát a pápai főiskolán végezte el. Váralján, majd Dömsödön volt káplán,1885-ben szentelték pappá, Hidason lett lelkész, és innen került Gerjenbe.
1893-ban, amikor a megáradt Duna szinte az egész falut elpusztította, országos gyűjtést szervezett az árvízkárosultak megsegítésére. Az összegyűlt adományok nagyban hozzájárultak Gerjen újjáépítéséhez.
Az ő közbenjárására épült ki és kapott szilárd burkolatot a fadd–gerjeni közút. “Ezen községnek főpiacai Paks és Tolna, körorvosi székhelye Fadd, mely helyek a nedves időjárás – átlagos számítás szerint 6–7 hónap – alatt jóformán meg sem közelíthetők, amennyiben rendes idő alkalmával háromnegyed óra alatt megtehető út elvégzéséhez 3–4 órányi idő szükséges; úgy hogy az itt levő rossz utak minden képzeletet felülmúlnak! Ez az oka annak, hogy a dús földön fekvő község nem fejlődhetik, s hogy a közegézség sem áll oly fokon, mint kellene, mert a rossz időjárás, vagyis a betegségek szokásos fellépése idején az orvos kihozatala és az orvosság beszerzése között nem hogy órák, hanem egy egész nap is eltelik…” – írja 1907-ben a miniszternek címzett levelében.
1911-ben sikeresen kért támogatást a komp fejlesztésére is: az addig lóval és emberi erővel hajtott kompot ekkor “a modern élet követelményeinek megfelelő” Deimler-féle benzinmotorral szerelték fel.
Amellett, hogy sokat tett a falu fejlesztéséért, a református közösséget is gazdagítani, tanítani, erősíteni igyekezett. 1901-ben az ő nevéhez fűződik a templom orgonájának beszerzése, és 1916-ban ő búcsúztatta Gerjen “hadba induló” harangjait is.
Mádi Kovács György (1840 – 1901)
Mádi Kovács Györgyöt korának “legnagyobb magyar katonai talentumaként” tartották számon. 18 évesen hadnagyi, 24 évesen századosi, 37 évesen ezredesi, 42 évesen pedig vezérőrnagyi rangban szolgált, 47 éves korában ő lett a monarchia legfiatalabb altábornagya, 54 évesen pedig táborszernaggyá léptette elő Ferenc József császár. Ez volt akkor az elérhető legmagasabb katonai rendfokozat, a mai vezérezredesi rangnak feleltethető meg.
“Igazi magyar ember volt érzésben, tettben, szokásban, típusban, viselkedésben és minden megnyilatkozásában” – olvashatjuk róla.
Gerjeni birtokán 1898-ban építtette fel kastélyát, szabadidejében ezután itt élt, itt gazdálkodott. Kiérdemelte a falubeliek tiszteletét, megbecsülését is: „itthon már nem a szigorú generális volt, hanem a nyájas, barátságos földesúr” — írja róla jó ismerője, Széky Géza. „Midőn haza-hazajött gerjeni birtokára, nemcsak a szomszédos nagybirtokosokat, rokonait, jó barátait, a méltóságos és nagyságos urakat vizitelte meg, de szívesen meglátogatott bennünket, kisembereket, körorvost, jegyzőt, tanítót, s minket egyszerű lelkészeket is; szívesen társalkodott aratóival, munkásaival, szívesen kezet fogott a kérges tenyerű, de becsületes arató gazdával; hejh, de nem is hiányzott ám ott semmi sem a mezőről, sem a hombárból, mert nem a zár, hanem az alkalmazottai, munkásai szívében élő hűség állott őrt minden jószága mellett.”
“Gerjen községe egyebek között két nagy dolgot köszönhet felejthetetlen jóakarójának: a postát és a védtöltés igazán minden lehető igényeknek való kiépítését, megerősítését.” – írja róla Széky Géza visszaemlékezésében.
Rupp Lili (1870 — 1934)
A paksi származású Illobai Rupp Lili adományairól, jótékonykodásáról volt széles körben ismert az 1930-as években. Nem volt akkoriban nagyobb rendezvény, ahol Rupp Lili mint adakozó meg ne jelent volna, s nem volt olyan, a szegények, rászorultak megsegítését célzó ügy, melynek támogatói között ne szerepelt volna a neve. A kortársak beszámolói szerint nemcsak gazdag, de művelt, és rendkívül szép úrhölgy volt, aki férjhez mégsem ment: “pártában maradt, hogy egész életét s minden jövedelmét a jótékonyságnak szentelhesse”.
Rupp Lili az év nagy részét Pesten töltötte, de aratásra, szüretre leköltözött Gerjenbe. Intézte gazdasági ügyeit, szabad perceiben pedig a környékbeli szegények ügyében buzgólkodott. Gerjen kis katolikus közösségét is támogatta, templom híján az ő lakásának egyik szobájában tartották a miséket, sőt egy haranglábat is állíttatott fel az udvaron.
Halálakor minden vagyonát, budapesti bérházait, paksi és gerjeni birtokait jótékony célra, egyházi és alapítványi intézményeknek adományozta, ám végrendeletét a rokonság megtámadta, és végül, hosszas pereskedés után megszerezte. Így került a Gerjen déli részén fekvő 83 holdas (mintegy 50 hektáros) terület – többek között az épülő Gerjeni Lakópark helyén fekvő egykori szántó is – a Gebhardt-, majd a Czipott-család birtokába.
Kovács József (1916 – 1971)
Kovács József volt az első gerjeni római katolikus lelkész. Az ő nevéhez fűződik a templom felépíttetése, a helyi katolikus közösség megszervezése, s az ő érdeme, hogy Gerjen a 20. század második felében a környék egyik legismertebb zarándok- és búcsújáróhelyévé vált.
Kisvejkén született, 1941-ben szentelték pappá, 1946-ban nevezték ki Faddra, s 1949-ben lett gerjeni lelkész.
1971. március 13-án motorbaleset érte. A hivatalos közlemény szerint “a balesetet gyorshajtás, figyelmetlen vezetés okozta”, ám “egykori tanúk még ma is egybehangzóan állítják, hogy egy kivilágítatlan vontató hajtott a földútról elé”. A gerjeni parókia történetében az olvasható, hogy Kovács József “dunaszentgyörgyi filiájába ment lelkigyakorlatot tartani, és a gerjeni falun kívül az első kanyarban a motoron agyvérzést kapott, és nekirohant a telefonoszlopnak.”
A sokak által tisztelt és kedvelt lelkészt a gerjeni templom déli falának tövében temették el. A tragikus baleset emlékét őrzi a ma Pap-kanyarként ismert útszakasz elnevezése is.
Kapcsolódó tartalmak:
