Utcanévadás Gerjenben (3.)
Tegyük fel, hogy az épülő új gerjeni utcákat nem személyekről szeretnénk elnevezni. Mik a lehetőségeink? Egyáltalán hogyan történik az utcanévadás? Mi volt a szokás az elmúlt évtizedekben, és mi a mai gyakorlat? Mitől lesz jó egy utcanév? Többek között ezekre a kérdésekre próbálunk válaszolni írásunkban.
Az utcanévadás hivatalos aktus. Ez azt jelenti, hogy törvények és rendeletek szabályozzák azt, hogy ki nevezhet el utcát, hogy kiről-miről lehet utcát elnevezni, és hogy milyen egyéb feltételeknek kell megfelelni az utca nevének kiválasztásakor. A közterületeket az adott település közössége, pontosabban az ezt a közösséget képviselő képviselő-testület hivatott elnevezni. A névadásnak kimondva-kimondatlanul mindig van valami célja: vagy a tájékozódást szeretnénk segíteni az utcanévvel, vagy inkább az érzelmekre kívánunk hatni a névválasztással.
Az utcaneveknek – de ez érvényes mindenféle közterületnévre – három típusa van. Először is vannak olyan utcanevek, amelyek valamiről tájékoztatnak. Ez a legalapvetőbb, legtermészetesebb funkciója minden helynévnek. Az utcanév ebben az esetben az utcáról, vagy annak környezetéről hordoz valami plusz információt. Például Pakson a Keskeny utca valószínűleg tényleg keskeny, a Templom utcában bizonyára találunk egy templomot, a Halász utcában nyilván valamikor sok halász lakott, a Cecei út pedig vélhetően Cecére vezet. Ha egy idegen Gerjenbe téved, akkor biztos lehet benne, hogy a Duna sort valahol a Duna partján, a Sport teret pedig a focipálya környékén fogja megtalálni. 2013-ban, a legutóbbi utcanévadáskor ilyen szempontok alapján kapott nevet településünkön az Erdő sor, a Kastély sor, a Szőlő utca és a Tó utca. Mint egyik korábbi cikkünkben bemutattuk, a 20. század közepéig jóformán az összes gerjeni utcanév ebbe a típusba tartozott.
Az utcanevek másik típusa nem tájékoztatni akar, hanem emlékeztetni. Az utcanévvel ilyenkor emléket állítunk egy híres embernek, egy nevezetes eseménynek, vagy valamilyen egykori jelenségnek, szokásnak, életmódnak. Ebben az esetben már semmi kapcsolat nincs az utca és annak elnevezése között, az utcanévtábla szinte emléktáblaként funkcionál: a névadó ezzel a névadással azt igyekszik bemutatni, kifejezni, hogy a közösség kit tisztel, mire büszke, és kinek vagy minek az emlékét őrzi. Ez az utcanévtípus a 19. század második felében alakult ki, először csak a főutcát nevezték el valamilyen híres emberről, politikusról, hadvezérről, művészről, később aztán ez a gyakorlat általánossá vált, majd – mikor már hősökről meg királyokról neveztek el jelentéktelen utcákat is – a gesztus kiüresedett, és végül már semmilyen értéket, hovatartozást nem fejezett ki.
Tovább rontották a helyzetet a különböző korszakok emlékezetpolitikái. A Horthy-korszak idején például inkább a főurakra és az uralkodókra “illett” emlékezni, a kommunizmus évtizedei alatt pedig inkább a forradalmárokra és a népköztársaság ilyen-olyan hőseire. A rendszerváltozások ezért többnyire utcanévváltoztatásokkal is jártak. Az utolsó ilyen utcanévváltoztatási hullám az 1990-es években kezdődött, ekkoriban a tiltások, divatok és ajánlások figyelembevételével az ország több ezer utcája cserélt nevet. A helytörténészek, nyelvészek, és más, településvédelemmel és -szépítéssel foglalkozó szakemberek nem igazán támogatják a közterületeknek személyekről való elnevezését, ennek ellenére a mai napig ez az utcanévtípus a legelterjedtebb.
Gerjen utcanévrendszere az 1950-es és 60-as években alakult ki. Elmondhatjuk, hogy az ekkor adott utcanevek teljesen tipikusak, átlagosak, a korszak névadási szokásait híven tükrözik. Az akkori tizenhat közterületből tizenkettő valamilyen híres ember nevét viseli. Ebből a tizenkettőből nyolc (Petőfi, Kossuth, Rákóczi, Dózsa, Ady, Arany, Jókai, Hunyadi) az ország tizenegy leggyakoribb utcaneve közé tartozik, a másik négyből három (Bocskai, Toldi, Szent István) is benne van az első ötvenben.
A Vajda Ignác utca kakukktojás a gerjeni utcanevek között. Ugyan a névadó egy híres ember, de nem a nemzet híres embere, hanem csak a falué. “Vajda Ignác gerjeni földműves 1919-ben a Vörös Hadsereg zászlóaljparancsnokaként harcolt a Tanácsköztársaság védelmében. Harcolt a második világháborúban is, és Sztálingrádnál halt hősi halált” – írja róla a Tolna Megyei Népújság 1967-ben. A munkásmozgalom helyi hőseiről való utcaelnevezés is bevett gyakorlat volt ezekben az években, s akárcsak a Szovjetúnióval, a Vörös Hadsereggel, vagy a szocializmus nagy alakjaival kapcsolatos emlékállítások, a helyi példaképek felkutatása és népszerűsítése is az akkori rendszer elvárt és támogatott intézkedései közé tartozott.
Végül vannak olyan utcanevek, melyek se tájékoztatni nem akarnak, se emlékeztetni – csupán gyönyörködtetni. Ezeknek a “szép” és “hangulatos” utcaneveknek az előtagja leggyakrabban egy növénynév (pl. Hóvirág utca, Nyárfa utca, Eper utca), egy állatnév (pl. Lepke utca, Őz utca, Fecske utca), egy természeti jelenség neve (pl. Tavasz utca, Hajnal utca, Csillag utca), vagy egy fogalom (pl. Remény utca, Szabadság utca, Ifjúság utca). Újabban ez a legdivatosabb névadási mód, és az szól mellette, hogy úgy tűnik – mivel mentes minden ideológiától és nem függ semmilyen változástól – ez a legállandóbb, leghosszabbéletű utcanévtípus. Gerjenben az Alkotmány utca és a Béke tér lett ilyen kellemes hangzású és jelentésű fogalomról elnevezve.
Egyes utcanevekről nehéz egyértelműen megmondani, hogy melyik utcanév-típusba tartoznak. Ha valahol betérünk egy Diófa utcába, akkor gondolhatjuk azt, hogy van ott valahol egy nagy diófa (tájékoztató funkció), de persze lehet, hogy csak volt (emlékeztető funkció), és az is előfordulhat, hogy nem volt soha, csak annak, aki elnevezte az utcát, nagyon tetszett ez az utcanév (esztétikai funkció). A legszerencsésebb választás valószínűleg az az utcanév, amely egyszerre több funkciót is betölthet. Az Alkotmány utcák (szerte az országban) nemcsak egy magasztos eszmét idéznek meg, de az első magyar alkotmány 1949-es megszületésére is emlékeztetnek, a Sport tér neve sem csak tájékoztat, hanem emellett a sportolást kívánja értékként feltüntetni, a Duna sor neve pedig egyrészt segíti a tájékozódást, másrészt – mivel a Dunához jellemzően kellemes emlékek, hangulatok kötődnek – jól is hangzik. A helytörténet és a helyi kultúra ismert szereplőiről, jelenségeiről, motívumairól létrehozott utcanevek is hasonlóan összetettek: egyszerre akarnak emléket állítani és tájékoztatni, az érzelmekre hatni és informálni.
Ha megfigyeljük az elmúlt évtizedek utcanévadási / utcanévváltoztatási gyakorlatát, azt látjuk, hogy a döntéshozók legalább két dologra tekintettel voltak. Egyrészt arra törekedtek, hogy a közösség minél nagyobb részének az egyetértését, támogatását megnyerjék, s ennek érdekében felméréseket, közvéleménykutatásokat végeztek, illetve olyan javaslatokat igyekeztek gyűjteni vagy megfogalmazni, melyeket a legtöbb érintett el tudott fogadni. Általában azok az utcanévjavaslatok bizonyultak a legjobbnak, melyek egyszerre több szempontnak is megfeleltek: tájékoztattak is, emlékeztettek is, és emellett hangulatosak is voltak.
Az utcanévadók másrészt figyelembe szokták venni az aktuális utcanévrendszert, és az új elnevezést a település vagy a településrész már meglévő utcaneveihez igyekeztek közelíteni. A cél ilyenkor az, hogy az új utcanév illeszkedjen a környező utcanevek közé, s hogy egy területen lehetőleg egyféle utcanév legyen. Ennek a törekvésnek az egyik példáját láthatjuk Domboriban, ahol szinte minden utca valamilyen növénynevet visel. Valószínű, ha ott épülne valamikor egy új utca, akkor az is vagy egy virágról, vagy valamilyen fafajtáról lenne elnevezve. (Egyébként még Dombori utcaneveinél is érdekesebb Érd fogalomkörös utcanévrendszere.)
Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy azok a jó utcanevek, amelyek valamilyen plusz információt hordoznak, szakszóval élve: motiváltak. Ha egy utcanév eredete felől érdeklődünk, akkor pont erre a plusz információra vagyunk kíváncsiak. És jó esetben a válaszból megtudunk valamit az utcáról, a hely vagy a környék jellegzetességéről, történelméről, esetleg a névadó közösség ízléséről, értékrendjéről.
Kapcsolódó tartalmak:
